január 2013

Az Ezüst oroszlán, a projekt szimbóluma

Az Ezüst oroszlánt véletlenül fedezték fel az 1940-es években a „Pietroasa lui Solomon” (Salamon köve) néven ismert helyen, a Blidaru vár környékén.Nem szükségtelen megemlítenünk, hogy ugyanazon a környéken, mesterségesen kialakított teraszokon dák templomok kő oszlopainak lábazataira találtak.

Nehéz a tárgyat értelmezni, hiszen a felfedezés körülményei és pontos helye nem ismeretesek. Elég nagy pontatlansággal lehet időben elhelyezni, feltehetően a vaskor végéről származik.

A kutatási programról röviden

A Szászvárosi Hegyek Dák Várai többéves kutatási program abból a feltevéséből indul ki, hogy az UNESCO Világörökség Listájára felkerült helyszínek felbecsülhetetlen tudományos és kulturális értékűek.

Ezen program célja a régészeti kutatások (ásatások és multidizsciplináris vizsgálatok) fokozása, illetve megfelelő felszerelés beszerzése, vizsgálatba, kutatásba való befektetés, szolid anyagi alap megteremtése és nem utolsó sorban, ezen műemlékek nemzetközi szabványoknak megfelelően nyilvánosságra hozatala annak érdekében, hogy a hazai és nemzetközi turisztikai és kulturális körforgás részévé váljanak.

A programot a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum vezeti a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemmel, a dévai Dák és Római Civilizáció Múzeumával, a bukaresti Román Nemzeti Történelmi Múzeummal, a Román Akadémia kolozsvári Régészeti és Művészettörténeti Intézetével közösen.