Már a XIX. században körvonalazódott az a gondolat, hogy a Surján hegységben (Szászvárosi Havasok a történelmi leírásokban) létezik egy dák erődítmény együttes. Megfigyelték ugyanakkor azt is, hogy az együttesen belül Várhely szinte központi helyet foglal el, míg az összes többi vár és település e köré tömörül.
Nagy erőfeszítést igényelt a hegyes terület kialakítása oly módon, hogy lakhatóságra alkalmas legyen. A dákok Várhelyen több, mint 260 teraszt alakítottak ki, nagy részét ezeknek a domb naposabb, délkeleti részén. Egyes teraszok jelentős méretűek (a XI. terasz például szinte 1 hektár), míg mások csupán néhány tíz négyzetméter felületűek.
A település körülbelül 4,5 km-en terült el és három fő részből állt: az erődítmény, a szakrális terület és a nyugati illetve keleti civil terület.
A népsűrűség, a lakott területek rendszerezésére vonatkozó törekvések és a monumentális építmények a várhelyi település városias jellegére utalnak.